Régiség egy autószervizben

Szeretett férjemnek akadnak különféle bogaras hóbortjai. Az egyik ilyen történet, miszerint idén tavasszal kitalálta, hogy megválna amerikai fűnyíró traktorától. Online hirdetést adott fel, amelyben azt is kihangsúlyozta, bizonyos esetekben cserére is nyitott, a lényeg, hogy ebben az esetben kizárólag régi típusú járművek jöhetnek szóba.

Akadtak néhányan, akik érdeklődtek, de nem sikerült egyikükkel sem dűlőre jutnia, mígnem felkereste őt ajánlatával egy férfi; elcserélné ütött-kopott, de forgalomba állítható old timer gépjárművét az említett kis traktorra. Természetesen hitvesem szeme azonnal felcsillant, és igent mondott erre a számára izgalommal teli lehetőségre. 

Női olvasók talán megértik a bennem felmerülő vegyes érzelmeket. Férjem nyugtatott; higgyem el, pikk-pakk rendbe hozza, mehetünk együtt autós találkozókra, igazán jó móka lesz.

Mikor megérkezett az említett jármű, már férjemen is felismertem a kétkedés halvány jeleit, ám természetéből fakadóan nem igazán van hajlama a csüggedésre.

Arra hivatkozott, hogy az ilyen csodabogaraknak, mint ő mindig szerencséjük van. Azt kell mondjam, bizakodásának megint helye lett: az autóban, az anyósülésen feküdt egy boríték, benne egy levéllel, melyen ez állt:

,,Remélem örömüket lelik az autóban, forduljanak hozzájuk bizalommal a teljes körű szervizeléssel kapcsolatban!” Alatta pedig egy autószerviz elérhetősége.

Ezzel el is dőlt a kis old timer további sorsa. 

Az adott holnapra ellátogatva örömmel olvastuk, hogy szerelőik számára nem okoz gondot a régebbi autók szervizelése, javítása. Azonnal időpontot foglaltunk, és hamarosan hozzájuk került a kis csoda. 

Az átvizsgálást meg tudtuk várni egy kényelmes váróban. Ennek különösképpen örültem, ugyanis én nem szeretem a piszkos, olajos műhelyeket, ám itt nem kellett a szerelők felett állnom. Egy kényelmes ügyfélváró volt kialakítva, ahol le tudtam ülni, továbbá tiszta, klimatizált környezetben várhattam meg, hogy végezzenek a szerelők.
Természetesen életem párja végig nézte a karbantartást, szerintem bele is halt volna, ha nem mehet a műhelybe. Szerencse, hogy a metaautoszerviz.hu munkatársai ennyire rugalmasak, és megengedték ezt neki.

A teljes átvizsgálás után közölték, hogy meglepően jó állapotban van az autó, gondos kezek kísérték pályafutását, így alapvetően nem kell rajta sok alkatrészt cserélni. Külön szimpatikus volt számunkra, hogy nem a nyerészkedést éreztük a hozzáállásukból, sokkal inkább a kliensközpontúságot.

Mivel laikusak vagyunk, kicserélhettek volna számos felesleges dolgot, amire soha nem jöttünk volna rá, maximum elképedtünk volna a végösszeg láttán. Éppen ezért a hitelességük mellett legyen mondva, hogy nem kaptak az alkalmon, hanem egy nagyon komplex információnyújtás keretein belül felhívták a figyelmünket arra, hogy bizonyos alkatrészeket ráérünk a későbbiekben is cserélni, hogy ne legyen egyszerre nagy a kiadás. Biztosítottak, hogy ezek nem befolyásolják negatívan a jármű biztonságosságát. Természetesen az általános szervizelés fontosságra felhívták a figyelmünket. Javasolták, hogy a metaautoszerviz.hu linken minden lényeges információt megtalálunk erre vonatkozóan, és természetesen a segítségünkre is lesznek, ha arra kerül majd a sor.

Bár tárgyak tekintetében az antik, régi, dolgokat kedveljük, szeretem, hogy az információ világában élünk, ahol könnyen el tud terjedni egy kiválónak mondható szolgáltatás híre.

Azóta stílusosan mindig magamnál hordok egy kártyát, amire ráírom: metaautoszerviz.hu, és ha valakinek a környezetünkben gondja akad a kocsijával, én csak átnyújtom neki, és elmesélem hozzá a személyes történetünket.

Férjem és én azóta már túl vagyunk életünk első old timer találkozóján, és természetesen ma már úgy érzem, igazán megérte a csere.