Az itteni takarítógépek nem minősülnek antikvitásnak

A régi tárgyakhoz rengeteget szokott kötődni az ember. Gyerekként persze egyáltalán nem értettem, hogy miért ragaszkodik a mamám ahhoz a régi, giccses étkészlethez. Aztán ahogy telt az idő, nekem is lettek olyan tárgyaim, amiket mások hagytak rám és biztos vagyok benne, hogy nem dobnám ki őket. Ez persze nem nagy meglepetés. Viszont ritkán képzeljük bele magunkat a másik helyzetébe.

Most például belegondoltam, hogy pár évtized múlva mi fog antikvitásnak számítani. És bár más dolgokat gyűjtök, sok szempontból semmiben nem különbözök a mamámtól. Vegyük példának azt, hogy mennyire szeretek retro készülékeket gyűjteni. Van egy mp3-am és még rengeteg más kütyüm, amiknek valójában ma már semmi haszna nincsen. Nekem azonban nagyon fontosak és biztos vagyok benne, hogy meg fogom őrizni őket. Ha pedig legközelebb a mamám azon mérgeskedik, hogy már megint összekoszoltam az antik bútorait, kicsit megértőbb leszek.

Az előző hetekben pedig azzal kapcsolatban lettem megértő, hogy milyen nagy dolog egy takarítógép beszerzése. Tönkrementek a gépeink és meglátszott nagyon a raktárunkon. A főnököm és én sem akartuk ezt sokáig tűrni, úgyhogy megbízott engem bérelhető gépek beszerzésével. Felmentem az internetre és rögtön rá is találtam a Greenway Kft oldalára. Tényleg nem kellett sokáig keresnem, mivel a bérelhető gépek szavakra rögtön őket adta ki az első helyen. Ekkor még azonban nem hittem, hogy megtaláltam az ideális helyet.

Viszont szép lassan egyre több érvem volt amellett, hogy miért érdemes a Greenway Kft bérelhető gépek szolgáltatását igénybe venni. Az első nagy érv már akkor feljött, mikor még csak felléptem az oldalra. Ez pedig a kialakítás és az egyenesség volt. Az utóbbi időben akárhányszor felléptem egy netes oldalra, az első dolog, ami fogadott, szinte mindig egy felugró reklám volt. A Greenway Kft azonban nem él ilyen olcsó taktikákkal.

Helyette már a kezdőlapon el tudtuk érni azokat az információkat, amik a legfontosabbak ahhoz, hogy eldöntsük, miért is éri meg igénybe venni a bérelhető gépek szolgáltatásukat. Megtudhattam például, hogy miért jobb inkább bérelni ezeket a gépeket, mint saját magunknak megvenni. Intuitív módon szerintem az van az emberben, hogy ha egyszer megveszünk valamit, az legalább a miénk. A bérelhető gépek ezzel szemben folyamatos költséget vernek ránk. Az utóbbi állítás nem helytelen, viszont az sem igaz, hogy ha egyszer megveszünk valamit, akkor már nem kell fizetnünk semmit utána.

Bérelhető gépek

Gondoljunk csak arra, hogy az autónkat is folyamatosan karban kell tartani. A Greenway Kft bérelhető gépek szolgáltatása azonban kiutat mutat nekünk ebből a körforgásból. Mivel a náluk bérelhető gépek minőségiek, viszont nem kell milliókat költenünk a megvételükre. Helyette egy jóval alacsonyabb havidíjat kell fizetnünk. Ebben a díjban azonban benne van a bérelhető gépek karbantartása és bármilyen meghibásodásnak a költsége itt. Ha történik valami, akkor azt a Greenway Kft fogja elintézni, nekünk pedig nem kell foglalkoznunk ezzel.

A főnököm is egyetértett abban, hogy ezzel a módszerrel el tudjuk kerülni azt, hogy a jövőben olyan incidens történjen, mint amibe most kerültünk. Ez pedig nagyon felszabadítóan hatott ránk. Felvettük a kapcsolatot a Greenway Kft-vel. A náluk bérelhető gépek pedig hozták azt a minőséget, amit az oldaluk alapján el lehetett várni tőlük. Kommunikációban is elsők voltak, úgyhogy nem lehet semmi panaszom rájuk.