Kiút egy régi(es) világból
A magyar kultúra és irodalom mélyrétegeiben régóta jelen van az a gondolat, hogy a borozás nemcsak elfogadható, hanem egyenesen értékes, sőt szükséges része az életnek. Mintha a pohár bor a gondolkodás, a beszélgetés és az alkotás természetes katalizátora lenne. Ez a szemlélet nem tegnap született: gyökerei visszanyúlnak az antikvitás világába, ahol a bor egyszerre volt rítus, közösségi élmény és szimbólum. A probléma ott kezdődik, amikor ez az örökség kritikátlanul él tovább, és nem vesszük észre, mennyire veszélyes valójában az alkohol.
A magyar irodalomban újra és újra felbukkan a bor mint a lélek oldószere. A kocsma, a pohár, az éjszakába nyúló beszélgetések romantikus köntöst kapnak, mintha az ivás valamiféle beavatási szertartás lenne. Ezzel párhuzamosan ritkán esik szó arról, hogy az alkohol nem válogat: lassan, alattomosan rombol. Nem hirtelen tragédiaként jelenik meg, hanem szokásként, rutinként, „csak egy pohárként”. Így válnak láthatatlanná az alkoholista tünetei, mert a közeg maga normalizálja a folyamatot.
A gondolkodásmód makacsul tartja magát. Sokszor még ma is úgy beszélünk a borozásról, mint a műveltség, az elmélyülés vagy a férfias tartás részéről. Pedig az a kulturális minta, amely ezt erényként állítja be, valójában elavult. Hiába hivatkozunk újra és újra az antikvitás örökségére, attól még a biológiai valóság nem változik: az alkohol mérgező anyag, amely károsítja az idegrendszert, a döntéshozatalt és az érzelmi stabilitást.
Különösen veszélyes, hogy az irodalmi és kulturális romantika elkeni a határt az alkalmi ivás és a függőség között. A lejtő nem látványos, inkább észrevétlen. Egy idő után már nem az a kérdés, hogy „megiszom-e”, hanem az, hogy „mikor”. Itt jelennek meg újra az alkoholista tünetei, csak éppen más néven: fáradtságként, ingerlékenységként, kiégésként, alkotói válságként.
Talán ideje lenne újragondolni ezt a hagyományt. Nem megtagadni a múltat, hanem leválasztani róla azt a veszélyes félreértést, hogy az alkohol értéket teremt! A felepulok.hu oldalt olvasva világossá válik, hogy a Felépülők programja nem alkalmi segítséget kínál, hanem egy tudatosan felépített, jól meghatározott szemlélet mentén működik. Ennek a szemléletnek az alapja a Minnesota-modell, amely meghatározza a teljes 28 napos bentlakásos program struktúráját, hangulatát és céljait is. Az oldal üzenete egyértelmű: a függőség betegség, amely kezelhető, de csak akkor, ha az érintett elfogadja a segítséget és aktív szerepet vállal a saját felépülésében.
A Minnesota-modell egyik legfontosabb sajátossága, hogy a függőséget nem erkölcsi gyengeségként, hanem testi, lelki és szellemi szinten is jelen lévő betegségként értelmezi. Ez a megközelítés a Felépülők programjában is végig érezhető. A hangsúly nem a hibáztatáson vagy a múltbeli tévedések számonkérésén van, hanem azon, hogy a résztvevők megértsék saját működésüket, felismerjék a függőségük természetét, és megtanulják, hogyan lehet józanul élni. A program célja nem csupán az absztinencia, hanem egy új életforma kialakítása.
A Minnesota-modell szorosan kapcsolódik a tizenkét lépéses felépülési szemlélethez, amely a Felépülők mindennapjaiban is fontos szerepet kap. A csoportos foglalkozások során a résztvevők nemcsak elméleti tudást szereznek, hanem saját tapasztalataikon keresztül dolgozzák fel a függőségük hatásait. Az őszinteség, az önreflexió és a felelősségvállalás alapértékek, amelyek végigkísérik a 28 napos programot. Ez a keretrendszer biztonságot ad, ugyanakkor kihívások elé is állítja azokat, akik részt vesznek benne.
A Felépülők egyik legfontosabb erőssége, hogy a Minnesota-modell elveit nem pusztán elméletként alkalmazza. A segítők jelentős része maga is felépülő függő, ami különösen hitelessé teszi a programot. Ők nem kívülálló szakemberekként vannak jelen, hanem olyan emberekként, akik saját élményükön keresztül ismerik a visszaesés veszélyeit, a tagadás mechanizmusait és a józanságért folytatott mindennapi küzdelmet. Ez a tapasztalati tudás jól kiegészíti a pszichológusok és addiktológiai tanácsadók szakmai munkáját.
A Minnesota-modell egyik alapelve a strukturált napirend, amely a Felépülők programjában is hangsúlyosan megjelenik. A résztvevők számára ez gyakran az első lépés a rendezettebb élet felé. A kiszámítható keretek, a rendszeres csoportfoglalkozások és az egyéni beszélgetések mind azt szolgálják, hogy megszakadjon a függőségre jellemző káosz. A program során nemcsak a szerhasználat szűnik meg, hanem fokozatosan kialakul egy új gondolkodásmód is.
A felepulok.hu oldalon külön hangsúlyt kap az utógondozás, amely szintén szorosan kapcsolódik a Minnesota-modellhez. A felépülés nem ér véget a bentlakásos program befejezésével, hiszen a valódi próbatétel gyakran csak ezután következik. Az utógondozás célja, hogy a résztvevők a mindennapi életben is képesek legyenek alkalmazni mindazt, amit a program során megtanultak, és kapcsolatban maradjanak a felépülést támogató közösséggel.
Az oldal hangvétele végig összhangban van a Minnesota-modell szellemiségével. Empatikus, elfogadó és mégis következetes. Nem ígér gyors megoldásokat, de világosan közvetíti, hogy a felépülés lehetséges, ha valaki hajlandó dolgozni érte. A személyes történetek, a blogcikkek és a médiamegjelenések mind azt erősítik, hogy a józan élet nem elérhetetlen cél, hanem egy reális, megélhető alternatíva.
