Egy antik tükör előtt értettem meg, mit jelent valójában a portré fotózás

Amikor először léptem be az ismerősöm antikvitás boltjába, még nem sejtettem, hogy egy régi, faragott tükör lesz az, ami elindít egy különös belső utazást. Valójában csak egy apró régiséget kerestem a nappalimba, de valami egészen másra találtam.

Egy régi tükör, egy új nézőpont

A bolt hátsó részében bukkantam rá: egy gyönyörű, antik tükör állt ott, amely mintha egy másik korból nézett volna vissza rám. Ahogy megpillantottam magam benne, megdöbbentem. Nem a hajam állása vagy a sminkem volt más – hanem a tekintetem. Mintha ez a régi tárgy segített volna meglátni valamit magamból, amit addig elrejtettem.

Aznap este eldöntöttem, hogy valami igazán különlegesre vágyom. Valamire, ami nemcsak rólam szól, hanem rólam, ahogy még sosem láttam magam. Így találtam rá a portré fotózás lehetőségére, amit Földes Katalin kínál. Kiválóak voltak az ottani fotók, egészen lenyűgöztek.

Az első lépés: szembenézni önmagammal

Számomra ez több volt, mint egy fotózás. Ez egy önismereti utazás kezdete lett. A stúdió fotózás során profi smink, segítőkész iránymutatás és fotózásra alkalmas ruha várt rám. Nemcsak kedves, de inspiráló is volt, ahogy Katalin minden részletre figyelt. A légkör oldott volt, és hamar elfelejtettem, hogy egy kamera előtt vagyok.

A portré fotózás után egyre jobban belemerültem ebbe a világba. Kíváncsivá tett a női fotózás, a glamour fotózás, sőt, egy barátnőm révén megismertem a boudoir fotózás varázsát is. Mindegyik más-más oldalamat mutatta meg.

Persze, én magam sosem ragadnék kamerát, pont ez mutatta meg, hogy ez nem megy mindenkinek. De attól még érdekes, elméletben is.

Több vagyok, mint amit a tükör mutat

Azóta többféle élményen is részt vettem: volt mini üzleti fotózásom, és ajándékkártyát is vásároltam egy családi fotózásra a húgoméknak. A lifestyle újszülött fotózás különösen megérintett, amikor az unokaöcsémet láttam természetes családi képeken. Az ilyen képek időtállóak – akár az antik tárgyak.

Már most bizsergetően át tudom érezni, milyen érdekes élmény lesz évek múltán, akár évtizedek múltán elővenni a képeket, melyek készültek.

Egy tárgy, ami elindította a változást

A Historia Antikvitások nevű boltban találtam egy régi tükröt – és általa egy új képet önmagamról. Hidegrázós belegondolni, hogy milyen apróságok, mennyire kis mellékes dolgok tudnak elindítani egy olyan úton, aminek a végén teljesen megváltozik a gondolkodásunk. A profi fotós olyan képeket tudott készíteni, amik visszaadják azt, amit egy antik tárgy is tud: az időt, az értéket, az egyediséget.

Az antik világ és a modern fotózás különös találkozása volt ez számomra. És talán most már én is egy kicsit antik vagyok – nem a szó régimódi értelmében, hanem abban az értelemben, hogy tudom: minden nő egyedi történetet hordoz, amit érdemes megőrizni.

Higgyük el: az egész nem csak kattintgatás, sokkal többről szól

A fotós szakmát sokan tévesen hasonlítják ahhoz, mint amikor valaki megtanul főzni vagy barkácsolni otthon. A különbség ott van, hogy egy rosszul elkészített vacsorán maximum a vacsoratársak bosszankodnak, de egy előnytelen portré akár egy állásinterjút is elronthat. Mégis, még mindig gyakran látni, hogy emberek a legfontosabb vizuális önreprezentációs eszközükhöz – vagyis az arcképükhöz – úgy állnak hozzá, mintha egy nyaralási szelfiről lenne szó.

A „majd lefotóz a barátom, úgyis van egy jó gépe” gondolatmenet különösen árulkodó. A profi eszköz ugyanis nem helyettesíti a szakértelmet. Egy drága fényképezőgép, bármennyire is sokat tud technikailag, önmagában nem fogja megtalálni a megfelelő fényt, nem fogja észrevenni, ha az alany testtartása merev, és nem tudja megteremteni azt a bizalmi légkört, amitől egy portré valóban őszinte és karakteres lesz. A gép csak egy eszköz – a fotós a történetmesélő, a rendező, a pszichológus és a művész egyszerre.

Tapasztalataim szerint sokkal többről van szó, mint egy gomb lenyomásáról. Egy jó portréfotós látja a személyiségedet, nemcsak az arcodat. Tudja, mikor kell szóval tartani, mikor kell csendben figyelni. Észreveszi, ha feszengsz, és addig nem enged el, amíg el nem engeded magad. Nemcsak a fényt és az árnyékot kezeli mesterszinten, hanem az emberi arc finom rezdüléseit is. Ez az, ami igazán különbséget tesz egy “jó” és egy “meghatározó” portré között.

Ráadásul a fotózásban – különösen portré esetén – kulcsfontosságú a helyszínválasztás, a háttér, a színharmónia és az utómunka is. A szakember tudja, hogyan játszhat a színekkel úgy, hogy az ne legyen harsány, mégis figyelemfelkeltő. Tudja, miként retusáljon úgy, hogy az arc megőrizze természetes karakterét, de mégis a legjobb formáját mutassa. A laikus könnyen túlzásba eshet, vagy épp nem nyúl hozzá elég bátran a képhez – és a végeredmény semmiképp sem lesz azonos a profik munkájával.

Nem megérteni a lényeget téves gondolkodáshoz vezet

Sokan persze azzal érvelnek, hogy minek fizetnének érte, ha az ismerős úgyis „csinált már pár szép képet”. Csakhogy a pillanatnyi esztétika nem minden. Egy portrénak története van – vagy legalábbis kellene, hogy legyen. Egy portré azt mondja el rólad, amit talán szavakkal nem tudnál: határozottságot, nyitottságot, érzékenységet, humort. Mindezt egy jól elkapott pillanatban. Az ismerős lehet, hogy elkap egy mosolyt – de a fotós azt is megmutatja, hogy ki vagy.

Személyesen hiszem, hogy egy igényesen elkészített portré, ha stílusosan keretbe van foglalva és például egy antik komód tetejére kerül, felér egy értékes műtárggyal. Nem túlzás ez: a tárgy értékét ugyanis nemcsak az anyaga határozza meg, hanem az is, amit képvisel. Egy ilyen fénykép nem csupán dísz, hanem nyomot hagyó jelenlét – olyan, ami akár generációkon átívelő jelentéssel is bírhat.

Mert egy jó fotó nem csak abban a pillanatban fontos, amikor elkészül – hanem minden egyes alkalommal, amikor rápillantunk. Egy szépen megkomponált portré, elegáns keretben, épp olyan figyelmet és elismerést érdemel, mint egy gondosan megőrzött antik bútordarab. Mindkettő azt üzeni: értékeljük az időt, az emléket, és azt, amit képviselünk.

Nagyon örülök, hogy bár elsőre is csodás volt, de ennél is sokkal több esélyt adtam

Elképesztően szerencsés vagyok, hogy időközben jobban megismertem kicsit a kedvenc portréfotósomat!

Az ember a kamera előtt gyakran zavarban van. Sokaknak nehézséget okoz elengedni magukat, őszintén mosolyogni, vagy természetes pózokat felvenni. Egy ismerős fotós jelenlétében viszont könnyebben feloldódunk, mert tudjuk, hogy nem ítélkezik, nem sürget, hanem értünk dolgozik. Egy már meglévő kapcsolatban van egyfajta lelki biztonság, ami segít felszabadítani az arc mimikáját, a test mozdulatait – ezáltal jobb, őszintébb képek készülhetnek.

Fontos azonban megérteni, hogy attól, hogy valaki ismerősünk vagy barátunk, még nem biztos, hogy jó fotós. Egy profi fotós nemcsak a gép használatához ért, hanem tudatosan építi fel a fotózás menetét, érti a kompozíciót, a fényeket, a színeket, és tudja, hogyan kell a fotóalanyból kihozni a legjobb énjét – még akkor is, ha az alany zárkózott vagy feszültebb. A profizmus nem pusztán technikai tudást jelent, hanem kommunikációs készséget, emberismeretet és érzékenységet is.

Ezért ideális esetben a fotós legyen egy olyan ember, akit ismerünk és kedvelünk – de aki egyben profi is. Így megkapjuk azt a nyugalmat és bizalmat, amit az ismerősi kapcsolat biztosít, miközben a végeredmény is magas színvonalú lesz. Egy barát lehet jó társaság, de nem biztos, hogy tudja, mikor melyik objektívet válassza, hogyan világítson rá a szemünkre, vagy mikor készítse el azt az egyetlen, tökéletes pillanatot.

A fotózás így válik közös alkotássá: egy kapcsolatból és egy szakmai látásmódból születik meg az a kép, ami igazán minket tükröz. Katalinhoz érdemes visszajárni is, mert, noha mindig tökéletes munkát végez, idővel csak egyre jobb lesz!