Egy régiségárus története győzte meg a barátom a biztosítás fontosságáról

Egy barátommal, Tomival nemrég elmentünk egy régiségboltba, mert épp közelgett az anyukája születésnapja, és szerette volna meglepni valami különleges ajándékkal.

Tomi édesanyját amúgy én is ismertem már vagy tíz éve, és tudtam, hogy az antik használati tárgyakat és dísztárgyakat mindig is imádta, egy ideig maga is egy kedves kis régiségboltban dolgozott, és az összes munkahelye közül azt szerette a legjobban.

Tomival tehát most rávetettük magunkat ennek a rég kinézett boltocskának a kínálatára, és annyi gyönyörű apróságot találtunk, hogy alig tudtunk választani.

Végül egy gyertyatartót vettünk, viszont a boltos olyan kedves volt és közlékeny, hogy egy ideig még maradtunk beszélgetni.

Elmesélte az aprócska bolt történetét, ami, mint kiderült, családi vállalkozásként indult még a múlt század elején.

Még azt is elmondta, hogy az üzlet eredetileg kétszer akkora volt, mint most, de sajnos amikor a nővére biztosítatlan lakása teljesen beázott, akkor kénytelenek voltak a másik, nagyobbik részt eladni.

Tominak ez pedig szöget ütött a fejébe, mert ugyan eddig is fontolgatta, hogy neki is lakásbiztosítást kéne végre kötnie, mégis egyre csak halogatta a dolgot. Végül beültünk egy kávézóba, s mindketten bepötyögtük a keresősávba, hogy legjobb lakásbiztosítás 2020 online. Egy ideig böngészgettünk így, aztán Tomi ráakadt a Pannon Safe oldalára, ahol rengeteg pozitív véleményt látott a cégről.

Az érdekesség pedig az volt, hogy ugyanígy, tehát a legjobb lakásbiztosítás 2020 online kereséssel én is ugyanott kötöttem ki, s nekem az tetszett nagyon, hogy milyen jól érthetően fogalmaznak.

Tomi végül le is szerződött velük, sőt, végül még az anyukája lakását is a Pannon Safe közvetítésével biztosították, és mindketten nagyon elégedettek.